A demens páciensek aktivitását megőrző gondozás

Az öltözködés, a fogmosás, a reggeli elkészítése vagy a postaláda kiürítése banális tevékenységnek tűnhet. Az egészséges ember mindezt szellemi megerőltetés nélkül, napi rutinnal automatikusan végzi. A demenciával élő páciensek számára azonban ez már távolról sem ennyire magától értetődő. Csupán egy olyan egyszerűnek tűnő feladat is, amilyen például felvenni a nadrágot, térbeli gondolkodást igényel, és ha a beteg nem képes végrehajtani ezt, az kétségbeesett dühkitöréshez vezethet.

A hozzátartozóknak, illetve a gondozóknak igyekezniük kell úgy segíteni a betegeknek az öltözködésben, hogy ők is aktív részesei maradhassanak a folyamatnak, ameddig csak lehetséges. Eljöhet az az idő, amikor a demens beteg egyáltalán nem lesz képes önállóan közreműködni, és a gondozónak kell öltöztetnie, de amíg van rá mód, hogy önállóan is cselekedni tudjon, segítsen neki, de ne engedje, hogy passzívvá váljon. Ez nem csak az öltözködésre, hanem valamennyi mindennapi tevékenységre igaz, és nem csak a demens betegekre érvényes, hanem mindazokra, akik hosszabb időn át segítségre szorulnak valamely olyan képességük korlátozottsága miatt, amely a mindennapi élethez elengedhetetlen.

A gondozóknak be kell vonniuk a betegeket a hétköznapi tevékenységek elvégzésébe. Ha például a demens páciens már nem tud borotválkozni vagy lábat mosni, esetleg fésülködni vagy megmosni az arcát, ahelyett hogy egyszerűen mindezt elvégeznék helyette, inkább kísérjék figyelemmel a folyamatot, segítsék a beteget, vezessék rá a helyes útra. A demenciában szenvedők sokszor elfelejtik, mi is a teendő egy adott feladattal, ezért újra és újra emlékeztetni kell őket. Ez az ellenőrzés, motiválás sok időbe, türelembe és energiába kerül.

Az, hogy a gondozók és hozzátartozók hagyják, hogy a beteg tőle telhetően aktív részese maradhasson a saját életének, azt jelenti számára, hogy tisztelik és megőrizheti méltóságát. Ha a beteg megtarthatja bizonyos fokú önállóságát, akkor a gondozók is jobban tisztában lehetnek vele, mire képes, és mire nem.

Maradjon mozgásban a beteg

Az órákig tartó apátia, a karosszékben üldögélés és a szobában való nyugtalan járkálás kompenzálására megfelelnek a szabadban tett séták, vagy egy óra felügyelet mellett végzett nem megerőltető tornagyakorlat. Mindkét tevékenység serkenti a vérkeringést, erősíti az immunrendszert és jót tesz a légzésnek is, valamint nem utolsósorban kedélyjavító hatással is bír.

Minden ember azt akarja érezni, hogy szükség van rá, és hogy értékes, ez természetesen a szellemi képességeikben korlátozott emberekre is érvényes. Nekik szinte csupán az érzelmeik maradnak meg. Az apró feladatokban rejlő sikerélmény és a képességeikhez mérten ésszerűen kiválasztott elfoglaltságok elismerést és nagyon nagy örömet jelentenek számukra.

Kommunikációs stratégia

A „Miért…” kezdetű kérdések sokszor nagy gondot jelentenek a betegeknek, ezek megválaszolása olyan bonyolult gondolkodást igénylő feladat, amelyre ők már nem képesek. Ezért mindig úgy fogalmazza meg kérdéseit, hogy a lehető legérthetőbb legyen, részesítse előnyben a „Hogy, Hol, Mi, Ki…” kezdetű kérdéseket, vagy egyszerűen igennel vagy nemmel megválaszolható eldöntendő kérdéseket tegyen fel nekik.

Beszélgetés közben létesítsen szemkontaktust, és igyekezzen azt fenn is tartani, lehet, hogy ennek érdekében akár le is kell guggolnia. Beszéljen tisztelettel a beteggel, és próbáljon meg nem elbizonytalanodni, ha az ő részéről agresszív megnyilvánulásokat tapasztal.

Próbálja meg elfogadni a beteg világnézetét és kerülje a rendreutasítást és a kritikát

Beszélgetés közben óvatosan érintse meg a beteget, és figyeljen a reakciójára. Ha az a benyomása, hogy beszélgetőpartnerének ez kellemetlen, húzza vissza a kezét. A beszélgetést soha ne szakítsa meg hirtelen! Mondja a betegnek, hogy hamarosan indulnia kell, az elköszönést pedig tegye nyilvánvalóvá, például kézrázással vagy integetéssel.

A kapcsolatok megőrzése

Ha minden apró részletre nem is emlékszik, de a demens betegnek is éreznie kell, hogy a családjához tartozik. Nagy örömet jelent például a családi asztalnál elköltött ebéd vagy vacsora, amire lehetőleg az unokákat is hívják meg. Nagyon pozitív hatással bír azoknak a helyeknek a meglátogatása, amelyekhez kedves emlékek fűződnek, a közös kirándulás egy kedvelt helyen, a barátokkal közös törzshely felkeresése, a régi iskolaudvar meglátogatása sokat segíthet. Ha a beteg házastársa, partnere már meghalt, és szeretné meglátogatni a sírját, akkor kísérje el őt hozzá, és támogassa.