A demens betegek ápolóinak kimerülése

A szellemileg hanyatló, idős betegek ápolása rendkívül megterhelő feladat mind anyagi, mind mentális értelemben. A demens betegek otthonban való elhelyezésének leggyakoribb oka a gondozó családtag elfáradása, kimerülése.

A gondozó feladatai végzése közben elfelejt önmagával törődni, és fokozatosan érzelmileg, testileg és mentálisan is kifárad. Ezek mellett sokan túlzott reménnyel vetik bele magukat a beteg ellátásába, és ha nem javul érzékelhetően az idős ember állapota, akkor elkeserednek. Mások szükségtelen terheket vállalnak magukra, hogy bizonyítsák alkalmasságukat a feladatra. Problémát okozhat az is, hogy az ápoló nem mindig tudja különválasztani, hogy egy-egy helyzetben mint családtag, vagy mint gondozó van jelen. A két szerep más képességeket, döntéseket és kihívást jelent. A kiszámíthatatlanság és a kiszolgáltatottság is komoly stresszforrás, ami szorongáshoz és depresszióhoz vezethet.

A gondoskodásba való belefáradás és kiégés jellemzően szorongásos és hangulatzavarra emlékeztető tünetekkel jár:

• érdeklődés elvesztése,
• szomorúság, levertség,
• reménytelenség, kiszolgáltatottság érzése,
• fáradtság, kimerültség,
• ingerlékenység, indokolatlan agresszivitás,
• visszahúzódás a környezettől, izolálódás,
• étvágy és a testsúly változások,
• alvási szokások megváltozása,
• egyre gyakoribb testi megbetegedések.

Mit tehetünk?

A probléma azonosításában a családorvosra komoly szerep hárul. Könnyű abba a hibába esni, hogy a látogatások alkalmával csak a beteggel foglalkozunk, az ő testi és szellemi állapotára figyelünk. Fontos azonban felismerni az ápolószemélyzet kiégésének tüneteit is, mivel ez közvetve a beteg egészségét is befolyásolja.

A gondozás megkezdésekor fel kell készteni a hozzátartozót a várható nehézségekre, a beteg állapotának fokozatos romlására, és arra a számtalan szélsőséges érzelmi hatásra, a dühtől a gyászig, melyen keresztül fog menni. Tudatosítani kell benne, hogy saját védelme érdekében biztosítania kell saját maga számára is a pihenési lehetőségeket, illetve be kell építenie olyan mechanizmusokat az életébe, amelyek segítenek csökkenteni az ápolással járó stresszt. Amennyiben a tünetek már kialakultak, a családorvos feladata a rábeszélni gondozót a megfelelő szakirányú segítség igénybevételére.